Fa nyílászárók megrendelése előtt

Természetesen Ön is tisztában van azzal, hogy felépítendő házába ajtók, és ablakok kellenek. Azonban az alapos döntéshez sok mindent mérlegelni kell. Ebben próbálunk Önnek segíteni.
Milyenek legyenek a fa nyílászárók?
Először is fontos meghatározni, hogy milyen fekvésű lesz a ház tájolása. Már a tervek elkészítése előtt érdemes átgondolni, hogy hova szeretné tetetni fa ablakait, ajtóit. Az sem utolsó szempont, hogy milyen méretű nyílászárókat szeretne beépíttetni. Van egy szabvány által előírt minimális megfelelési követelmény, de ettől pozitív irányban el lehet térni. Amennyiben Ön a tágas, világra nyitott fa nyílászárók híve, akkor mindenképpen egyeztetni kell szakemberrel a tervek elkészíttetése előtt, hogy a statikai előírásoknak nem mondanak e ellent az elképzelések, meg kell találni közösen azt a kivitelezési lehetőséget, ami az elképzeléseknek is megfelel. A konkrét elképzelések birtokában érdemes tervezőt keresni, aki a tervrajzok elkészítésekor már az Ön igényei szerint helyezi el a nyílászárókat.
Így kerülhetnek összhangba az Ön elképzelései, a nyílászáró gyártó szakmaisága, valamint a tervező elgondolásai.

Írja meg véleményét!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>